HAT

 

6.1  Az ember tudatosságfajtái

¹Egyedül az ezoterika volt képes tisztán definiálni az ember különböző tudatosságfajtáit, mégpedig úgy, hogy a különböző anyagfajtájú burkokhoz viszonyítja őket. Az ezoterikusok felhívták a figyelmet az emócionalitás és a mentalitás közötti különbségre is. Ez nem magától értetődő. Az emberek eltérő stádiumokban vannak az evolúcióban – vagy, pontosabban – a mentalitásnak az emócionalitásból történő evolúciójában.

²Egy magasabb tudatosságfajta a közvetlenül alacsonyabb tudatosságfajtából fejlődik ki. A magasabb fajta a passzív állapotából az alacsonyabb által ébred fel, aktiválódik.

³Kezdetben a magasabb össze van keveredve az alacsonyabbal, uralja az alacsonyabb, függ az alacsonyabbtól és nem választható szét tőle. A magasabb fokozatosan önaktívvá válik és független lesz az alacsonyabbtól. Ezután a magasabb képes felügyelni az alacsonyabbat. Végezetül az alacsonyabb teljesen nélkülözhetővé válhat, mivel a magasabb mindig tartalmazza az alacsonyabb esszenciáját, az életképes elemeit, ezzel ellentétben az alacsonyabb sohasem képes felfogni a magasabbat.

⁴Az embernek fizikai, emócionális és mentális tudatossága van. A jelenlegi evolúciós stádiumban az emócionalitás a legerőteljesebben fejlődő tudatossága. Ez egykor a fizikaiból fejlődött ki. Az történt először, hogy a fizikai érzetek felébresztették az emócionális ösztönzéseket és a két tudatosságfajta keveredett. Azokat a kevert formákat, amelyekben a fizikai uralkodik az emócionális felett, ösztönöknek nevezik. Később az emóciók önaktívvá váltak: vágy keletkezett és ezek hatása alatt az ember kezdhette irányítani a fizikai életét.

⁵A barbarizmus stádiumában már az ember kezdi aktiválni a mentalitást az emócionális vágyakon keresztül. Ez csak a civilizáció stádiumában és attól kezdve hatékony. Létrejön az emócionalitás és mentalitás kevert formája: az érzés és a képzelet. Az érzés emócionálisabb, a képzelet mentálisabb. A képzelet fokozatosan kicserélődhet a nem emócionális gondolkodással, ami csak az emberiesség stádiumában lévő kisebbség számára lehetséges. Az emberiesség stádiumának vége felé a gondolkodás képes aktiválni a kauzális tudatosságot az ideák kevert formájában. Az eszményiesség stádiumában a kauzális tudatosság elnyeri függetlenségét a mentalitástól és akkor, mint intuíció tevékenykedik.

⁶Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az egyre magasabb tudatosságfajták egymást követően aktiválódnak a közvetlenül alacsonyabból, a legalacsonyabb fizikaitól a legmagasabb kauzálisig: érzetek, ösztönök, vágyak, érzések, képzeletek, gondolatok, ideák és intuíciók.

⁷Az ember evolúciójában a mentalitás fogja végül felügyelni és felváltani a fizikalitást és az emócionalitást. Ez a mentalitás azonban már nem a normális egyéni, hanem a legmagasabb mentalitás, amelyet kauzális tudatosságnak is neveznek. Ez a tudatosság, amelyik teljesen aktiválódva gyökeresen eltér mindattól, amit a normális ember tapasztalt, ez a valódi emberi tudatosság. Az emberi birodalomban történő, az inkarnációk tízezrei sorát kitevő egész evolúció valójában a kauzális tudatossághoz vezető út, és előkészítése a kauzális tudatosságnak, amelyik csak az emberi evolúció vége felé aktiválódik.

⁸Talán elképzelhetjük a kauzális tudatosságot a legnemesebb emócionalitás és a legésszerűbb mentalitás egységeként. Az akarataspektusa messze erősebb és sokkal intelligensebb, mint az emócionális óhaj és a mentális szándék. Ezt a szendergő kauzális tudatosságot az embernek két módon kell aktiválnia: a magasabb emócionalitásán és a magasabb mentalitásán keresztül. Ez az igazi értéke a magasabb emócionalitásnak és mentalitásnak. Az alacsonyabb emócionalitásával és mentalitásával az ember teljesen képtelen a kauzális tudatosságot elérni. Amíg az ember ezekben a tudatosságfajtákban él, a kauzális ihletettség nem létező.

⁹Azért is van alacsonyabb tudatosságunk, hogy felülkerekedjünk rajta és közben kifejlesszük a magasabb tudatosság meghódításához szükséges erőt.

¹⁰Tegyük egyértelművé amiről beszélünk:

¹¹Az alacsonyabb emócionalitás 48:4-7, a taszító emóciók, a „gyűlölet”.

¹²Az alacsonyabb mentalitás a 47:6 és 47:7, az emócionális gondolkodás.

¹³A magasabb emócionalitás a 48:2 és 3, a vonzó emóciók, a „szeretet”.

¹⁴A magasabb mentalitás a 47:4 és 5, a hatékony mentális gondolkodás, a „józan ész”.

¹⁵A legmagasabb mentalitás, a kauzális tudatosság, a 47:1-3, az intuíció.

¹⁶Ezek a tudatosságfajták leginkább különböző stádiumokban aktiválódnak.

¹⁷A kultúra stádiumában az ember a kauzális tudatosságot a magasabb érzései által ébresztheti, az emberiesség stádiumában a magasabb emócionalitásának és magasabb mentalitásának együttes segítségével teheti. A barbarizmus és a civilizáció stádiumában nincs kauzális kapcsolat. Az ember az első kauzális kapcsolatot a kultúra stádiumában észleli mint egy felelősségérzet, amely nem csak magára és a családjára, hanem az egész emberiségre vonatkozik. Ez egy ráeszmélés, ami cselekvésre és önfeláldozó munkára ösztönzi őt.

 

6.2  Az ember emócionális tudatossága

¹Az emócionalitás természete a vágy. Amíg az ember az emócionális stádiumban van, a vágyat egy mozgató akaratnak érzékeli. A barbarizmus stádiumában, ahol a mentális tudatosság még csak gyengén aktív, a vágy ellenőrizetlen impulzusokként nyilvánul meg. A civilizáció stádiumában a mentális tudatosság aktiválása kiterjedtebb és az emócionalitás által történik. Az ember kezd megfontolni, emócionális hatás alatt. Ez a normális emberi gondolkodás, amelyik a vágyból születik és főként az emócionális vágy kielégítésére irányul.

²Mialatt a mentalitás az emócionalitáson keresztül aktiválódik, a mentális burok vonzódik az emócionális burokhoz. A két burok egymásba szövődik, funkcionális nézőpontból egyetlen egy burkot képez. Ez az állapot fennmarad a monád emberi birodalomban tartózkodása hátralevő idejének nagyobbik része során. A két burok összenövésének az okozata az, hogy a barbárnak a tisztán emócionális, esztelen vágyait kiszorítja a civilizált ember két jellegzetes tudatosságfajtája, az emócionalitás és mentalitás kevert formája. Ha ezekben a kevert formákban az emócionalitás uralkodik, az eredmény az érzés, ami gondolattal színezett vágy. Ha a mentalitás uralkodik, az eredmény a képzelet, ami vággyal árnyalt gondolat. A vágy az akarat-összetevője az érzésnek és az, ami az erőt adja a képzeletnek. A gondolat, vagy mentalitás, szolgáltatja a megértés-összetevőt és az együttérzés erejét ami, benne van minden őszinte érzésben.

³Minden vágy két tendencia valamelyike. Vagy vonzó (pozitív) vagy taszító (negatív). A vonzó vágyak vonzzák az ént a vágy tárgyához, a taszító vágyak elűzik az ént a tárgytól.

⁴Minden olyan tudat-kifejeződés, amely tartalmaz emócionális összetevőt, úgymint a vágy, az érzelem, a hangulat, a képzelet, és az emócionális akarat kifejeződései, a természete szerint vagy „szeretet” vagy „gyűlölet”. Következésképpen emócionális nézőpontból „minden gyűlölet, ami nem szeretet”.

⁵A taszító emóciók – nem csak a szűk értelemben vett „gyűlölet”, hanem az irigység, a félelem, harag, megvetés, ingerültség, depresszió stb. – a 48:4-7 molekulafajtához tartoznak. A vonzó emóciók – „szeretet”, ami gyengédséget, rokonszenvet, tiszteletet, csodálatot, nagylelkűséget, önfeláldozást is jelent, minden, aminek van egy gyűlöletet legyőző tendenciája és összebékíti az embert másokkal és saját magával – a 48:2,3 molekulafajtához tartoznak. Minél magasabb a molekulafajta, annál nemesebb az érzelem. Tudataspektusból az emócionális fejlődés azt jelenti, hogy az alacsonyabb érzelmeket kiszorítják a magasabbak; anyagaspektusból, hogy az emócionális burokból az alacsonyabb molekulafajtákat kiszorítják a magasabbak.

⁶Az ember emócionális élete az illúziók élete. A vágyak vonzásának és taszításának, illetve az emócionális és vágyakozó gondolkodás csapdájában van, amely eltorzítja valóságképét. A vágy önmagában mentálisan vak. Amit a vágy óhajt, hogy legyen – mindazt a vágy pozitívnak vagy negatívnak akarja látni – általában elfogadja az ember. Az illúziók ereje úgy csökken a fejlődés folyamán, ahogy az ember megtanulja felügyelni az emócionalitást a mentalitással. Csak a kauzális tudatosság meghódítása után lesz az ember teljesen szabad az illúziók erejétől.

 

6.3  Az ember mentális tudatossága

¹Az ember mentális tudatossága a monád tudatossága a mentális burkában (47:4-7). A kauzális tudatosság ugyanahhoz az atomi anyagfajtához, a 47-hez tartozik mint a mentalitás, és ezért ezt gyakran nevezik magasabb, vagy absztrakt mentalitásnak (elmének). Azonban azért, hogy elkerüljünk egy fogalomzavart, kizárólag a „kauzális” kifejezést használjuk erre a tudatosságfajtára.

²A mentális burok tudatosságának négy eltérő fajtája van, amely megfelel a négy molekulafajtájának. Minden magasabb molekulafajtával finomabbá válnak a vibrációk, így azok lehetővé teszik az ember számára, hogy egy tisztább, áthatóbb, átfogóbb, egzaktabb mentális felfogóképessége legyen.

³A legalacsonyabb mentális tudatosság (47:7) a következtetés-gondolkodás az alaptól a következményig. Ez lassan, egyszerre egy részlettel dolgozik és a konkrét fizikai dolgokra korlátozódik. Az emberiség többségénél csak ez a mentális tudatosságfajta aktiválódott.

⁴A következő magasabb mentális tudatosság (47:6) az elvgondolkodás. Ez az első absztrakt gondolkodás. (Tehát helytelen az „absztrakt elme” kifejezést a kauzális tudatosságra szűkíteni.) A gondolatok vagy fogalmak (ideák) egy teljes csoportját áttekintve, ez próbálja felismerni a csoport valamennyi elemére közöset – általánosít, elvonatkoztat, az elveket veszi tekintetbe. Gyakran abszolutizálja a dolgokat, vagy-vagy kifejezésekben, fehér-fekete fogalmakban gondolkodik (két-értékű gondolkodás). Annak nyilvánvaló tendenciája, hogy a mentális konstrukciókat az objektív valóság fölé helyezi (szubjektivizmus). Az elv-gondolkodás egy kimondottan emócionális gondolkodás. Általában az emóció az, ami eldönti, mit lehet a dolgok elvének vagy esszenciájának tekinteni. Az elvgondolkodás jellemző a filozófusok és tudósok többségére, az ideológusok, a teológusok stb. minden fajtájára.

⁵A második legmagasabb mentalitás (47:5) a perspektíva-gondolkodás. Ellentétben a két-értékű elvgondolkodással a 47:6-ban, a perspektíva-gondolkodás több-értékű, azaz: törekszik a fokozatok, az átmenetek és a finom eltérések felismerésére a minden-vagy-semmi típusú szélsőséges megállapítások helyett. A perspektíva-gondolkodás elkerüli az ideák és az értékelések abszolutizálását. Helyette viszonyít; azaz: a dolgokat olyan összefüggésekbe helyezi, hogy azok viszonylagos indokoltsága, valamint elkerülhetetlen korlátai is láthatóak legyenek. Ez a gondolkodás megérti, hogy „ugyanannak a dolognak” eltérő jelentése és rendeltetése van a különböző összefüggésekben és a különböző időkben. A perspektíva-gondolkodás az emberiesség stádiumában lévő intellektuális elit számára, a filozófusok, tudósok stb. közötti kisebbségnek lehetséges. Ez megköveteli a magasabb emócionalitástól (48:2,3) is független gondolkodás képességét.

⁶Az eredeti ezoterikai tanítás mindig perspektivikus ideákban van kifejezve. Ez gátat vet a fanatikusság és más egyoldalú megközelítésfajták visszaéléseinek. Továbbá ez segíti az ezoterikai tanulókat fejleszteni a perspektíva-gondolkodást.

⁷A legmagasabb tudatosságfajta a mentális burokban a rendszergondolkodás (47:4). Ezt arra használják, hogy a kauzális intuíciókat konkretizálják a kauzális-mentális ideákba. Ez nem fogalmakkal gondolkodik, mint az elv- és perspektíva-gondolkodás (47:6 és 5) teszi, hanem a fogalmak és elvek teljes rendszereivel. A rendszergondolkodás elérhetetlen az emberiség számára kivéve a keveseket, akik a kauzális stádium határán vannak, és akiket a planetáris hierarchia tagjai egyénileg képeznek.

⁸A legnagyobb hiányossága a mentális tudatosságnak, így a perspektíva-gondolkodásnak is az, hogy elsősorban fikciókat azaz: olyan elméleteket gyárt, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Ezek magukban foglalják a legtöbb intellektuális konstrukciót, az összes feltevést és ideológiát. Ezek a valóság tényei hiányának következtében fiktívek. Az ember saját maga csak a létezés látható fizikai részéről (49:5-7) képes ismerethez (tényekhez) jutni. A létezés fennmaradó részéről, mintegy 99 százalékról, az ezoterika tényeire kell támaszkodnia. Ezek nélkül mélyen tudatlan a valóság legfontosabb dolgairól, még akkor is, ha ő a legnagyobb szellemi géniusz

 

6.4  Az emberiség korosztályai

¹A bolygónk emberisége összesen 60 milliárd (10⁹) egyént (monádot) számlál. Mivel jelenleg körülbelül hétmilliárd él inkarnációban, ez azt jelenti, hogy a többség az emócionális, mentális és kauzális világokban él, reinkarnációra várva. E diszkarnálódott egyének kisebbsége már elérte a kultúra stádiumát és a magasabb stádiumokat és ennél fogva semmit sem kell elsajátítaniuk olyan primitív feltételek között mint, amely a jelenleg inkarnálódott emberiségünkben uralkodó. A jelenleg inkarnálódott emberiség 85 százalékban a barbarizmus és a civilizáció stádiumában lévő emberekből áll.

²A bolygó teljes emberiségének egy meglehetősen primitív kisebbsége, amely a most inkarnálódottak többségét alkotja. A világtörténelem utolsó 12000 évében leginkább ugyanazok az egyének inkarnálódtak újra és újra. Hasonlóképpen az eljövendő korszakokat a magasabb stádiumokban lévő emberek kollektív inkarnálódására szánják. Ez megmagyarázza, hogy a világtörténelem ismert része miért volt a kimondhatatlan szenvedés története. Az emberiség fiatalabb része féktelenkedhetett és szabad folyást engedhetett a primitívségének. Mindamellett a körülmények gyorsan jobbra fordulhatnak, habár nem oly módon, ahogy bizonyos okkultisták ma gondolják, azaz a többség tudatossága éppen azért ébred fel gyorsan, mert beléptünk egy „új korba”. Helyette ez azért fog bekövetkezni, mert egyre több a kultúra, az emberiesség és az eszményiesség stádiumában lévő csoport kezd inkarnálódni és válik vezetőjévé és tanítójává egy félrevezetett emberiségnek, ugyanakkor a primitív emberek nagy csoportjainak hosszú időre szünetel az inkarnálódása.

³Az emberek különböző stádiumokban vannak, mert ők különböző korúak az emberi birodalomban. A kauzális burkaink, ami az emberi „lelkünk”, különböző korúak, mert a monádok különböző korszakokban kauzalizálódtak. Az ötödik és utolsó korszak megközelítőleg 22 millió évvel ezelőtt volt. A korábban kauzalizálódottak közül sokan másik bolygókon kauzalizálódtak és később lettek átszállítva ide. A legfiatalabb „lelkek” mögött körülbelül 30000 emberi inkarnáció van; a legöregebbek mögött körülbelül 150000. Azonban az inkarnációk puszta számai egyáltalán nem összehasonlíthatók, mivel a tudatosság fejlődése gyorsabb az egyre magasabb stádiumokban.

 

6.5  A barbarizmus stádiuma

¹A legprimitívebb barbár egyéneket nem taníthatják már többet, mivel a legfiatalabb emberi monádoknak is körülbelül 30000 inkarnáció tapasztalatai gyűltek a kauzális burkukban. De ők általában sok inkarnációt töltenek még a barbarizmus stádiumában, mivel a fejlődés itt olyan lassú. A barbár embernek kell a legtöbb tulajdonságot még elsajátítania, és ráadásul a legfontosabbakat közülük.

²A barbár jellemzője a fizikai létre korlátozottsága és a fizikai léthez kötöttsége. Ez az egyetlen és egyedüli valósága. Képtelen tanulni másból, mint a fizikai tapasztalatokból. A lustaság az uralkodó tulajdonsága. Ellenére van minden munka, szükségtelen erőfeszítés. Csak a fizikai szükségletek és a fellángoló szenvedélyek képesek aktiválni őt. Ebben a stádiumban az alacsonyabb emócionalitás szükséges, hogy egyáltalán aktiválja az embert. Az a mi emberiségünk tragédiája, hogy ez az emócionalitás negatív, taszító. Így a vágyélet az irigységben, a félelemben, a lenézésben, a mohóságban, a kegyetlenségben, a bosszúvágyban, gyanakvásban és a haragban fejeződik ki.

³A barbarizmus stádiumának legmagasabb és legalacsonyabb szintje közötti különbség (400 szint) leginkább az intellektuális fejlettségben jelentkezik: a magasabb szinteken egy gyorsabb mentális felfogóképesség és szélesebb általános élettapasztalat van. A mentális aktiválás teremti meg az árnyaltabb emóciók lehetőségét. Sok fokozat van a vak brutalitás, ravaszság és az olyanfajta egoizmus között, amelyik hajlandó mutatni valami figyelmességet.

⁴A gondolkodás a barbarizmus stádiumában utánzó. Szokások, hagyományok, babonák határozzák meg azt, amit az egyénnek gondolnia kell. A logika a legegyszerűbb hasonlóságokon, példázatokon, például közmondásokkal érvelésen alapul, és hogy mit tart az egyén igaznak, azt egyedül a hit dönti el – a vak emócionális elfogadás. Elutasít minden újat, minden eltérést a begyökerezett szokásoktól és gondolkodásmódoktól. Ha más emberek véleményei felébresztik a kételkedését, akkor a kételkedés olyan abszolút és ésszerűtlen lesz, mint a hit. A legmagasabb barbár szinteken és a civilizáció környezeteiben az értelem egy bizonyos erősséget érhet el. Ekkor ébred tudatára annak a szükségletnek, hogy tudja mit kellene gondoljon és mondjon.

⁵A barbár emócionalitás főleg a 48:5-7-ben, jellegzetesen taszító emócionalitásban mozog (48:4 jelzi az átmenetet a vonzó emócionalitáshoz). A barbár mentalitás nem jut a 47:7 fölé.

 

6.6  A civilizáció stádiuma

¹A barbarizmus stádiumában az ember a fizikaiban él és azonosul a fizikai élet felé irányított emócionális vágyakkal. A civilizáció stádiumában, az emóciókban él és az érzéseivel és illúzióival azonosul. A civilizáció és kultúra stádiumai az igazi emócionális fázis az ember evolúciójában. Ennek a fázisnak a során amellett, hogy fejlődik az értelem, még az emócionalitás a legfontosabb tudatosságfajta. Ezekben a stádiumokban az egyén érzéseit, gondolatait, és cselekedeteit emócionális indítékok határozzák meg.

²Az ember a túlsúlyban levő lényével azonosul. Az emócionális stádiumban az érzései ez a „lény”, amit az ember a saját „valódi énjének” érez. Ha az érzései nem aktívak, akkor egykedvűséget és ürességet érez, és az élet értelmetlennek tűnik. Ebben a stádiumban a legtöbb embernek hiányzik a képessége ahhoz, hogy a tudatosságát irányítsa, az érzéseit meghatározott dolgok felé fordítsa, a negatív emócióit felügyelje. Az emberek a változó erősségű emóciók engedékeny áldozati. Pozitív emócionalitás létrehozásáért külső ösztönzésre, mint társadalmi életre, szórakozásra stb. szorulnak.

³A civilizáció stádiumában, a negatív és taszító emóciók még uralkodnak a pozitív, vonzóak felett. Igaz, hogy a civilizáció embere érezhet rokonszenvet, hálát, gyengédséget és csodálatot. Leggyakrabban azonban az egoizmus az erősebb tényező. A pozitív érzéseknek hízelkedniük muszáj az egoizmus által és ritkán érvényesülnek spontánul.

⁴Az értelem fejlődésével az egoizmus és a taszító emóciók kifejeződése árnyaltabbá válik. Ez a „civilizált gyűlölet” a legtisztábban az általános türelmetlenségben és moralizálásban nyilvánul meg. Amíg az emberben nem az embert látják, amíg valaki mássá szeretnék tenni őt, amíg akkor sem tisztelik a sajátosságát, amikor nem sérti a mindenki egyenlő jogát, addig gyűlölik is őt. Ami az emócionalitást illeti, „minden gyűlölet, ami nem szeretet”. A civilizáció stádiumában, sok a maradványa annak, ami a tapasztalatlan hitet uralta a barbarizmus stádiumában. Ezért nem szükséges nagy megterhelés ahhoz, hogy a civilizáció vékony máza szétrepedjen és alatta a barbarizmus feltáruljon.

⁵A civilizáció stádiumának magasabb szintjein az elvgondolkodás (az „értelem”) erőteljesen fejlődik. Ezt az emócionális gondolkodást roppantul túlbecsülték. A hatékonysága megmutatkozott a fizikai anyaggal bánásban, a technológia és a társadalmi formák szolgáltatásában. De értéktelennek bizonyult arra, hogy a világra magyarázatot nyújtson az embernek vagy akár ésszerű szabályokat adjon az emberi kapcsolatokra. Éppen fordítva, az emócionális gondolkodás az élet minden területén elárasztotta az emberiséget fikciókkal: vallások, politikai ideológiák, filozófiai tanok és tudományos hipotézisek. Ez az értelem kiválóan alkalmazkodott a barbarizmus befejezésének a kiszolgálásához.

⁶A civilizáció stádiumának emócionalitása a 48:4-7-ben mozog. A mentalitása nem jut túl a 47:6-on.

 

6.7  A kultúra stádiuma

¹A kultúra stádiumában az ember tudatára ébred annak a szükségességnek, hogy művelje a nemes érzéseket és törekedjen rájuk. A gyűlöletet és egoizmust csak akkor győzzük le, amikor a szerető megértés határozza meg a véleményünket az embertársainkról. Azok alkotják az emberiség elitjét, akik már elérték ezt a stádiumot.

²A kulturális ember még egy emócionális lény. Azonban többé már nem az alacsonyabb (48:4-7), hanem a magasabb emócionalitás (48:2,3) válik egyre dinamikusabb erővé a gondolatokban és cselekedetekben. A magasabb érzések és az emberibb szándékok, a stádiumon belüli minden egyes magasabb szinttel, növekvő erővel kerülnek előtérbe. A legfontosabb, hogy az eddig passzív kauzális tudatosság elkezd aktiválódni. Ahhoz, hogy az emócionális vibrációk elérhessék a kauzális burkot és aktivitásra késztessék azt, legalább a 48:3-hoz vagy magasabbhoz kell, hogy tartozzanak. A 47:3-ból érkező kauzális inspirációk egy egyre erősebb helyes életösztönben mutatkoznak meg, olyan értékekben és ideálokban fejeződnek ki, amelyek összhangban vannak az élet értelmével és törvényeivel, olyan ideákban, amelyek mutatják az utat.

³A kulturális ember az ideálokért, egy olyan valami szolgálatáért kell, hogy éljen, ami nagyobb nála. Ez összefügg azzal, hogy felébred a minden élet egységének tudatossága, amely egy kezdeti kauzális kapcsolat eredménye. Annál közelebb kerülünk a valódi kultúrához, minél inkább engedjük, hogy ez az egységgondolkodás meghatározza és áthassa az emberi nézeteket és a társadalmi funkciókat. Ezoterikai értelemben a kultúra az élettörvényekkel összhangban élt élettel valósul meg.

⁴A jelenlegi emberiségnek csak egy kisebbsége érte el a kultúra stádiumát vagy magasabb stádiumokat. Ebből következik, hogy a történelmi időkben sem nemzetek, sem közösségek nem voltak kultúrák, csak civilizációk.

⁵Az alacsonyabb stádiumokban lévő emberek nem képesek megérteni a magasabb stádiumokhoz tartozó dolgokat. Következésképpen egy mindenre kiterjedő mélységes tudatlanság van abban, hogy mit jelent a kultúra. A kultúrán általában a forma kultúráját értik: festészet, zene, irodalom, szobrászat, tánc, építészet stb. Azonban a tudatosság kultúrája messze fontosabb. Ez magába foglalja az emócionális és mentális kultúrát.

⁶Az emócionális kultúra az emócionális élet tudatos nemesítése és a kultúra stádiumához tartozik. Amennyiben az emócionális kultúra megvalósul, az eredmény minden élőlény szeretetteljes megértése, igazi emberi kapcsolatok és egyetemes testvériség.

⁷A mentális kultúra az értelmi élet módszeres emelése és az emberiesség stádiumához tartozik. Ahol a mentális kultúra megvalósul, ott fejlődik a magasabb kauzális értelem, amely az emberi tudás minden problémáját megoldja és az első lépés az egymást követő magasabb tudatosságok – esszenciális, szuperesszenciális stb. – felé.

⁸A forma kultúrája a tudatosság kultúráján fog alapulni és természetesen belőle fog kisarjadni. Akkor a művei gyönyörűek, emóciót és gondolatot nemesítők és tanítóak. A szépség tapasztalásának az embert magasabb szintekre felemelő ereje van, egy erő, amely eddig még oly kevéssé megértett. A szépség tapasztalása a legegyszerűbb és legkönnyebb út a magasabb valóságokhoz az emberek többsége számára. Ebben a forma kultúrájának – a legszélesebb értelemben vett művészetnek – van nagy és nemes feladata.

⁹És nem csak a művészet. Az élő természet a legfontosabb forrás számunkra a formák szépségének tapasztalásához. Napjainkban egyre több ember ismeri fel, hogy szükséges a természet megóvása a testünk életbenmaradásához. De hány ember értette meg azt, hogy ez a lelkünk továbbéléséhez is szükséges?

¹⁰A legmagasabb kulturális szinteken az ember misztikussá válik. Az emócionalitás olyan területeit éri el, amelyek eddig tudatfölöttiek voltak és ahol semmire sem megy az eddig aktivált értelmével. Extatikus állapotban átéli az élet minden ésszerű fogalmon túli egységét. A képzelet erőteljesen fejlődik, az ember elveszik a kimondhatatlanban és a „határtalanban”. Az emócionális fejlődés egy szentként (emócionális géniuszként, 48:2) inkarnálódással végződik. Azután az ember arra törekszik, hogy túlnyomóan mentálissá váljon.

¹¹A kulturális stádium emócionalitása a 48:3-5 között mozog. A két legalacsonyabb fajta, 48:6,7, nagyjából legyőzötté vált, mivel ez túl primitív, a gyűlölet és a durva egoizmus kifejeződése. A stádium végén az ember elér a 48:2-ig. A mentalitás ugyanaz, mint a civilizáció stádiumában, 47:6,7.

 

6.8  Az emberiesség stádiuma

¹A kultúra stádiumában az emócionalitás válik egyedüli uralkodóvá és eléri a legnagyobb teljesítő képességét. Azonban a mentalitás nem jut túl az elvgondolkodáson, 47:6. A kulturális ember felismeri, hogy nem képes az értelmével megoldani a nagy kérdéseket: rátalálni a lét értelmére, rátalálni az élet rejtélyének válaszára. De akkor nem volt szüksége értelmi megoldásra. A misztikus szintjein (a magasabb kultúrális szinteken) nem szellemi módon tapasztalja meg a minden élet egységét, amelyet a jellegzetes misztikus kifejezéssel „istennek” nevez, és inspirációt kap a saját tudatfölöttiből, amelyet gyakran nevez „isten jelenlétének”. Ez neki egy bizonyosság az élet igazi értékeire. Azonban a bizonyossága szubjektív és egyéni. Nem ad neki objektívan tartható, általánosan érvényes világszemlélet.

²A valóság tartható magyarázatának szükségessége erősen érvényesül az emberiesség stádiumában. Az ember nem éri be tovább a képzelet szertelenségével, mint a misztikus teszi, hanem igényli a tisztaságot mindenben és a tényeket mindenhez. Ebben a stádiumban, amelyik a tulajdonképpeni mentális stádium, az ember megérteni törekszik a valóságot és az életet. Ebben a törekvésben a puszta szubjektivitásnak egyre több tévedését fedezi fel az emócionalitásban (illúziók) és a mentalitásban (fikciók). Megpróbálja megtalálni a világszemlélet és az életszemlélet objektívan általános érvényű alapjait. E keresés során aktiválja a perspektíva-gondolkodást (47:5), miközben megtanul átlátni az emberi teológia, filozófia és tudomány fikcióin. Gyakran inkább szkeptikus, ateista vagy agnosztikus, mint egyáltalán higgyen valamiben.

³Amikor a perspektíva-gondolkodás aktiválódik, a mentális burok fokozatosan kiszabadul az emócionális burokkal való összenövéséből. Ez szabaddá teszi a gondolkodást az emócionalitástól való függőségétől, és ez lehetővé teszi a valódi tárgyi ítélőképességet, a józan észt. Amint a mentális burok megszabadult az emócionális buroktól, kezdhet helyette kapcsolódni a kauzális burokhoz. A 47:5-ben lévő vibrációk a legalacsonyabb mentális vibrációk, amelyek képesek aktivitásra serkenteni a kauzális burkot. A két burok elindít egy kölcsönhatási folyamatot. Szubjektíven az ember ezt úgy veszi észre, hogy egyre fogékonyabbá válik a kauzális tudatfölöttijéből érkező inspirációkra. Ez az emberi birodalomban töltött összes inkarnációjából származó tapasztalatainak tárháza. Ez egy roppant nagy élettapasztalat, amely kezdhet érvényesülni. Amikor, mint Szókratész, elérkezik annak belátásához, hogy az ember (önállóan) semmi olyant nem tud, amit érdemes tudni, megérik az ezoterikai valóságismeret tanulmányozására. Napjainkban, 1875 után, amikor a tudás alapvető részeinek lehetővé vált a publikálása, az ember az ismeretet egy mentális rendszerben kapja, így az értelme kényszeríti őt, hogy elfogadja mint egyedüli tartható munkahipotézist. Valójában az ezoterika kell, hogy az utolsó dolog legyen, amit tanulmányozni fog, miután tesztelt és elvetett minden mást.

⁴Ekkor véglegesen túl van a tévelygésén. Ekkor végül megtudja miért él és valójában merrefelé törekedett öntudatlanul oly sok életen keresztül. A tudás a leghatalmasabb fegyver a magasabb tudatosságok és képességek további meghódításában. Az emberi evolúció ekkor sokkal gyorsabb lesz, miután megtanulta merrefelé, miért és hogyan fejlődik, megkapta, hogy megtanulja az önmegvalósításának törvényeit és alkalmazásainak a módszerét.

 

6.9  Az eszményiesség stádiuma

¹Az eszményiesség stádiuma az ember evolúciójának utolsó stádiuma mint ember. Itt az én kezdi felismerni mivé lesz. A következő lépése az emberfölötti lény, az én, aki megvalósította az egységtudatosságot.

²A barbár ember számára az egység elgondolhatatlan. Csak a saját jussa érdekli őt. A többi ember csak addig élhet, amíg kedvére van vagy megfelel neki. A civilizáció embere azt gondolja, hogy „az együttműködés kifizetődő”, feltéve hogy nem kell neki valamit áldoznia érte. Csak a kulturális ember ébred rá, hogy az egység az élet értelme. Csak ebben a stádiumban válik szükségletté az egység, a szolgálat és az igazi emberi kapcsolatok. Csak itt van az ember tisztában azzal, hogy változnia kell, nemesítenie kell magát, a benne rejlő lehetőségeket az ideálok irányába kell megvalósítania.

³A kultúra, az emberiesség és az eszményiesség stádiumai a céltudatos önmegvalósítás stádiumai. A kultúra stádiumában, amelyben az emócionalitás uralkodik, gyakran hiányzik az arányérzék, hiányzik annak megértése, hogy minden fejlődéshez idő kell. A képzelet illúziói is azonnal elhitetik az emberrel, hogy ő már a célban van, hogy megvalósította az „isteni tudatosságot”, a „kozmikus tudatosságot” stb., amint neki egy misztikus látomása (emócionális tisztánlátás a 48:3-ban) volt. Meglehetősen sok jó szándékú, de összezavart álmodozó van ebben a stádiumban. Az emberiesség stádiumában az embernek végig kell mennie az emberiség összegyűlt fikcióin és megérteni miért tarthatatlanok azok. Végül megtanulja látni, hogy nagyméretű a munkája. Ekkor megérti, hogy sok élet eltelhet egy eszmény vagy egy igazság első felfogása és a megvalósítása között. Az eszményiesség stádiumában végül elsajátítja a vasakaratot és a céltudatosságot, hogy megvalósítsa mindazt, amivé az embernek válnia kell. Az eszmény valósággá válik, ebből ered a neve a stádiumnak.

⁴Ez csak akkor válik teljes mértékben lehetővé, amikor az ember érintkezésbe lép a bolygót átfogó intelligenciákkal, akik a Földön irányítják az evolúciót. A tanítványukká válik és megkapja tőlük mindazt az ismeretet, amire szüksége van, viszont képtelen elsajátítani saját maga. Hatékony közvetítőjükké válik az emberek között és ebben a munkában végső fokon tökéletesíti a tizenkét esszenciális tulajdonságot, amely valamennyi jó emberi tulajdonság és képesség teljes összefoglalása. Ekkor végzett az emberi birodalommal.

 

6.10  Az inkarnációk közötti élet

¹Bevezetőül állapítsuk meg: „Nincs halál” a kozmoszban abban az értelemben, hogy a halál az én megsemmisülését jelenti. Csak átalakulás van a lét változatos állapotai között, átkelés az egymástól eltérő anyagi világok között, amelyekben a tudatosság egymástól eltérő állapotai vannak. Ha az ember a szíve legmélyén nem hisz a saját halálában, akkor az annak a nem tudatos emléknek tulajdonítható, amelyben oly sokszor „meghalt”, elhagyta a fizikai világot csak azért, hogy felébredjen egy másik világban, így a téma valójában nem tudja megrémíteni őt.

²Meghalunk, hogy ismét születhessünk, és megszületünk, mert korábban meghaltunk. Az egyik létforma feltételezi a másikat. Azért, hogy fel tudjuk fogni az elménkkel az újjászületések hatalmas számát, hasonlítsuk az inkarnációban töltött életeinket és a diszkarnációban töltött életeinket (a fizikai szervezeten kívül) a nappalokhoz és éjszakákhoz. Akkor az emberi birodalomban tartózkodásunk, mintegy 150000 „napot” (és „éjszakát”) tenne ki, amely megközelítőleg ötszáz „évvel” egyenlő.

³Az emberi monád öt burkából egyedül a kauzális burok állandó az emberi birodalomban. Ez növekszik az inkarnációkon keresztül az én minden új tapasztalatával, amely megőrződik a kauzális burokban mentális atomok (47:1) és kauzális molekulák (47:2,3) formájában. A négy alacsonyabb burok minden inkarnáció befejeztével feloszlik és minden új inkarnáció kezdetén új formálódik.

⁴A halál folyamatában az éteri burok a három magasabb burokkal együtt elszakad a fizikai szervezettől. Ezután már nem lehetséges a felélesztetés, hanem azonnal megkezdődik a fizikai szervezet szétesése. Míg az emócionális, mentális és kauzális burok megszabadulnak az éteri buroktól, az éteri burok a fizikai szervezet mellett marad. Az éteri burok abban az ütemben oszlik fel, mint a fizikai szervezet. Az, hogy a hamvasztás kívánatosabb, mint a temetés, nem csak higiéniai szempont, hanem elősegít egy gyorsabb elszakadást is a fizikai létezéstől.

⁵Miután a monád elhagyta az elnyűtt fizikai szervezetét annak éteri burkával együtt, az emócionális burkában folytatja az életét. Az emócionális burok fokozatosan feloszlik. Ezután a monád a mentális burkába költözik. Amikor az feloszlik, a monád végül a kauzális burkába költözik. Miután csak kevés ember aktiválta ezt a tudatosságfajtát, ez az élet a legtöbb ember számára egy álomtalan alvás lesz. Az én egy alvó állapotban várakozik, hogy újraszülessen a fizikai világban. Ugyanis ez a világ a legfontosabb az ember három világa (47–49) közül, ez a világ, ahol fejlődik. Az inkarnációk közötti élet egy pihenő időszak, amely alatt az ember ritkán tanul valami valódi újat, az utolsó inkarnációjának a tapasztalatait tudja csak feldolgozni (legjobb esetben) zavartalanul. Minél gyorsabban képes az ember megszabadulni az öreg inkarnációs burkaitól, újakat formálni és visszatérni benne a fizikai világba, annál gyorsabban fejlődik.

⁶A ciklus a diszkarnációtól (indul a fizikai világtól) az újra megtestesülésig négy fázisra oszlik. A következő egy rövidre fogott leírása annak, hogy milyen a normális élete egy átlagos, civilizációs embernek ezekben a fázisokban

⁷Az első fázis alatt a monád az emócionális burkában él. Általában egy rövid öntudatlan időszak után az én az emócionális világban visszanyeri az ahhoz sokban hasonlító tudatosságot, amilyen megelőzően a fizikai világban volt neki. Az eltérés annyi, hogy elment egy világ a jellegzetes kapcsolat eszközeivel. Amikor az ember elveszíti az erőteljesen aktivált fizikai objektív tudatosságát (a 49:5-7-ben működő érzékelését), egyszerre csak észreveszi, hogy egy bizonyos emócionális objektív tudatossággal rendelkezik. Egy analógiával élve: Az erős napfényben nem érzékeled az égő gyertya lángját. Ez az analógia talán segít megérteni, hogyan van egy gyenge szuperfizikai objektív tudatosság elfojtva, amióta az ember a fizikaiban él és a figyelme erre a valóságra irányul. Az emócionális „látás” kezdetben a három legalacsonyabb molekulafajtára, 48:5-7, korlátozódik. Ebben az anyagban lévő tárgyak a fizikai világ (49:5-7) anyagi formáinak hasonmásai. (Az alacsonyabb anyag tartalmaz minden magasabbat.) Ez gyakran adja a jövevénynek annak hitét, hogy ő még mindig a fizikai világban él.

⁸Az emócionális burok fokozatosan feloszlik a legalacsonyabb molekulafajtától (48:7) kezdődően felfelé. Amikor a három legalacsonyabb anyag (48:5-7) feloszlott, az embernek nincs lehetősége a kapcsolatra a látható fizikai világgal. Az emócionális világ három legmagasabb gömbjében (48:2-4) az anyagi formák a lakók képzeletének teremtményei. Az emócionális anyag a vágy-akaratnak megfelelően formálódik. A formálódás egy pillanat alatt és leggyakrabban öntudatlanul történik. Ezért az emócionális világ e magasabbik része valamiféle „paradicsomot” szolgáltat, ahol a különféle vallások hívői látják az összes üdvözülési vágyuk beteljesedését. Ezeknek a viszonyoknak az ezoterikai ismerete nélkül elkerülhetetlen, hogy az ember mindezt mennyországnak és az örökkévalóságban lévő végállomásának fogadja el.

⁹A második fázis alatt, az emócionális burok teljes feloszlása után, az ember a mentális burkában él. Miután lehetetlen számára a mentális objektív tudatosság, az élete a mentális világban egy abszolúte szubjektív gondolati élet lesz. Az ember nem is gyanítja, hogy egy anyagi valóság van körülötte. Miután a szenvedés csak a fizikai és az emócionális világban és azoknak is csak a három legalacsonyabb molekulafajtájában (49:5-7, 48:5-7) létezik, a mentális világban nincs semmi, ami megzavarhatja vagy nyugtalaníthatja őt. Az ember mennyei boldogság, tökéletesség, mindentudás és mindenhatóság érzése abszolút ebben a teljesen befelé forduló létezésben. Minden vágyódás, valamennyi terv, amelyek sosem teljesültek a fizikai világban, tökéletes valósággá válnak ebben a képzelet szülte világban. Mindenki, akit az ember látni akar, azonnal láthatóvá válik. A mentális világban az élet hasonlít a „mennyország” vallási legendákhoz és egy örömteli létezésre és a fizikai felejtésére szánták.

¹⁰A mentális burok feloszlását követi a harmadik fázis, az élet a kauzális burokban, a kauzális világban. Csak az az ember képes élni egy tudatos kauzális életet, aki aktiválta a kauzális intuíciót a fizikai élete során. Ugyanez igaz minden tulajdonságra és képességre – ezeket a fizikai élet során kell elsajátítani. Csak a kauzálisan tudatos embernek van folytonos tudatossága inkarnációról inkarnációra. Mindenki más álomba merül a kauzális burkában. Amikor végül felébrednek, nincs emlékük az előző inkarnációikról, mivel az emócionális és mentális burkuk, amelyek őrizték ezeket az emlékeket, régen feloszlottak.

¹¹Az, hogy mennyi ideig tart az élet az emócionális és mentális világban, tehát a burkok életétől függ. Az emócionális burok élettartama hasonló módon változhat, mint a fizikai szervezeté, néhány évtől száz évig vagy tovább. Mindent összevetve a burkok élettartama attól függ, hogy mennyi időre van szüksége az embernek azoknak az egyéni tapasztalatoknak a feldolgozásához, amelyek összegyűltek a burkaiban a fizikai élete során. Vannak emberek, akik emócionálisan annyira nemesedtek, hogy még a halál pillanatában elhagyhatják az emócionális burkuk azonnal feloszló alacsonyabb molekulafajtáit (48:5-7). És vannak olyanok is, akik mentálisan olyan intenzíven feldolgozták a fizikai tapasztalataikat, mialatt élték őket, hogy tekintélyesen rövidíthetik az életüket a mentális világban, ami egyébként százévekig eltarthat. A mentális burok élettartama egyébként attól függ, hogy mennyi ideát gyűjtött az ember a fizikai élete során és mennyire voltak azok életerősek.

¹²A kauzális burokban eltöltött tudatos és (leggyakrabban) nem tudatos élet eltarthat olyan sokáig, mint az élet a mentális világban, sőt még tovább, ha az emberiség éppen inkarnálódott részében a körülmények alkalmatlanok: túl magas átlagszínvonal egy primitív egyén inkarnálódásához, vagy fordítva, túl alacsony egy fejlett egyén inkarnálódásához.

¹³A negyedik fázis akkor kezdődik, amikor az embert felébresztik ismét inkarnálódni. Ekkor egy embrió már formálódik a számára a várandós anyja fizikai szervezetében. A vágyakozás egy új életre vonzza az embert a fizikaihoz. A kauzális burkának segítségével ösztönösen kialakít egy új mentális és emócionális burkot. A három burkában lévő monád kapcsolódása a két fizikai burokhoz a születés pillanatában történik, amikor az új inkarnáció megkezdődik. Ez általában az „első síráskor” következik be. Addig az embriónak nincs „lelke” és addig az állati birodalomhoz tartozik.

¹⁴A csecsemő egy új személyiség, de egy öreg egyéniség. Ami új, az az inkarnáció új burkai, ami öreg, az a kauzális burkában lévő monád, az összes életének a kauzális burkában lévő tapasztalataival, a tulajdonságaival, képességeivel, egy már megformált egyedi sajátossággal. Mivel az öreg burkok elvesztek (a kauzális stádium előtt), nincsen emlék a megelőző létezésekről, bár a mindenre kiterjedő tapasztalás megőrződik hajlamokként. Hogy az egyén az új inkarnációjában mennyire sikeres az újraaktiválásukban, függ az újraemlékezés, a fejlődés, az önmegvalósítás kedvező alkalmaitól, az embertársai segítségétől és megértésétől.

 

A fenti szöveg a magyar fordítása Section Six of The Explanation by Lars Adelskogh. Copyright © 2004 by Lars Adelskogh.

Javított 2010 július 12