HÉT

7.1  Mindent törvények irányítanak

¹Az evolúció egy folyamat, ami az egyén számára azt jelenti, hogy növekvő hatalmat gyűjt a sorsa felett. Ezt a sors feletti hatalmat nevezik szabadságnak. A szabadság a tudáson keresztül gyűlik. Tudás, szabadság és evolúció egy pozitív életcél három feltétele.

²A maga részéről mind a háromnak van egy feltétele. Mégpedig az, hogy a létezést törvények irányítják. Ha a kozmosz nem törvény által meghatározott rend lenne, akkor nem fejlődhetett volna ki az élet. Ha a dolgok nem a törvénynek megfelelően, hanem véletlenszerűen történnének, akkor nem lenne lehetséges a tudás, semmit sem lehetne előre látni, és a szabadság nem létezne.

³Az élettörvények ismerete, ami mindenekelőtt megkülönbözteti a hylozoikát a többi nézettől. A törvények ismerete a lényeges ismeret. Valaminek a legmélyebb értelemben vett ismerete azoknak a törvényeknek az ismerete, amelyek arra a dologra vonatkoznak.

⁴A tudomány legfőbb feladata a természettörvények felfedezése és leírása. Minél előbbre halad a kutatás, annál több törvényt talál. Kezdi felismerni, hogy nincs semmi azon kívül, amit a törvények meghatároznak, semmi olyan nincs amit nem törvények irányítanak.

⁵Amikor a tudósok nem akarják, hogy bármi dolguk is legyen a fizikain túli realitásokkal, a „paranormális” jelenségekkel és a „szellemi világgal”, akkor ez azt jelenti, hogy nem fedezték fel az ezeket a dolgokat irányító törvényeket. Ha egyáltalán elismerik e realitások létezését, ők ezeknek a megnyilvánulásoknak a látszólag jósolhatatlan és törvények nélküli természetét hangsúlyozzák, hogy jelentéktelenként elvessék ezeket. Úgy kezelik ezeket, mint a tudás határán lévő ritkaságokat, az univerzum utolsó maradék talányait, miután minden lényegest felderítettek benne. Ez a példa önmagában szemlélteti, hogy a tudás a törvények magyarázata kell, hogy legyen.

⁶A hylozoika egy teljesen eltérő perspektívát nyújt a szuperfizikairól. És ez annak köszönhető, hogy a fizikai és a szuperfizikai realitást egy közös összefüggésbe képes helyezni, amely törvényeknek alávetett, amelyeket az értelmünk felfoghat és elfogadhat. Azonban a hylozoika nem szorítkozik arra az egyszerű megállapításra, hogy van egy szuperfizikai valóság, amely olyan törvényszerű mint a fizikai, hanem azt is kijelenti, hogy ez a lényeges valóság.

⁷Azokban fizikain túli világokban van az ember egyre magasabb evolúcióképes tudatosságfajtáinak az alapja. Azokból a szuperfizikai anyagi világokból erednek azok az energiák, amelyek hajtják a fizikai életformák evolúcióját előre. És a szuperfizikai valóságnak az egyszerű emberi emócionális és mentális világokon túli folytatódásában éri el végül az ember a létezés értelmének tudását.

⁸Az ember önátalakulása valami magasabbá mint ember egy törvényszerű folyamat és egy fázisa annak a másik folyamatnak, amelyik roppantul nagyobb mégis azonos mértékben törvényszerű – a tudatosság fejlődése minden életben. Azok a törvények, amik szabályozzák ezt az evolúciót – az élettörvények – a hylozoikában a legfontosabb tanulmány.

⁹Törvények vannak mindenben és minden törvénynek a kifejeződése a legfontosabb hylozoikai axióma.

 

7.2  Mi egy törvény?

¹A legértékesebb jellegzetességei egy törvénynek a változhatatlanság és a személytelenség. Ha a törvények hirtelen megváltoznának, akkor a kozmosz a káoszba korcsosodna. Egy törvény sem lehet egy egyéni intelligencia terméke. Az ilyesvalami mindig átmeneti és az alkotójának egykori szűkített intelligenciájára korlátozódik. A törvény személytelensége a végső biztosíték az egyéni önkényességgel, még az istenivel szemben is. Még a legmagasabb kozmikus istenség sem képes elérni azt a hipotetikus mindentudást, amelyik képes lenne kideríteni az anyagban rejlő összes potencialitást. Az ősanyagban létező megnyilvánulási lehetőségeknek csak egy töredéke talál kifejeződésre egy tökéletesített kozmoszban. Ebből következik, hogy az összes megszámlálhatatlan kozmosz hasonlít egymásra az alapelveikben, de a kozmoszok teljesen eltérőek az egyetemes Törvény egyéni kialakításaiban.

²A törvény a változhatatlannak és a személytelennek a kifejezője abban, amiben az anyag működik. Kétségkívül a természet hidegnek és keménynek látszik. Mindamellett megbízható, pártatlan és megvesztegethetetlen. És ezek a feltételei a tudásnak és szabadságnak, ezek nyújtják az embernek azokat a hatalmas lehetőségeket, amik vannak neki.

³Törvények mutatják, hogy működnek erők, hogyan és milyen feltételeknek alávetve működnek az erők.

⁴Nem lehet a törvényeket eltörölni. Tudatlan emberek néha beszélnek a „természet törvényeinek eltörléséről”. E homályos gondolkodás eredményezi például azt a gondolatot, hogy a repülőgép eltörli a gravitáció törvényét. Valójában az történik, hogy a repülőgép motorja a nagyobb erejével ellenszegül, és felülkerekedik a gravitáció erején. Azonban a gravitáció mint törvény folyamatosan működik ugyanúgy mint előtte, amely egyértelműen megnyilvánul abban, hogy a gravitációnak ellenszegülő erőnek mindvégig ugyanakkorának és ugyanolyan irányúnak kell lennie, hogy a kívánt hatás fennmaradjon.

⁵Az alaptörvény, amelyikből valamennyi törvény leszármaztatható, és amelyen az összes törvény változhatatlansága múlik, az az anyag törvénye, a tulajdonképpeni természettörvény. Ez a törvény abban fejeződik ki, hogy minden törekszik az egyensúlyra, a stabilitásra, a helyreállításra, a harmóniára.

 

7.3  Mi egy élettörvény?

¹Az élet értelme – a tudatosság kifejlődése – szempontjából a törvények természettörvényekre és élettörvényekre oszthatók fel. A természettörvények az alapvetők. Ők teszik a kozmoszt egy rendezett egésszé. Ez a rend a tudatosság valódi megjelenésének egy feltétele. Öntudatos monádok nélkül a kozmosznak nem lehet célja. Azonban csak az élettörvények teszik lehetővé a monádok számára, hogy megvalósítsák ezt a célt. Az élettörvények a természettörvények kifejeződései a kozmikus teljes tudatosságon keresztül. Az élettörvények adnak célt a kozmosznak.

²A törvény a mozgásaspektushoz tartozik. A természettörvények a törvénynek a kifejeződései az anyagon keresztül, mint energiák, az élettörvények a természettörvényeknek a kifejeződései a tudataspektuson keresztül, mint akarat.

³Az élettörvények magának az életnek a törvényhozása és törvényszéke. Amíg mi emberek nem jutunk erre a belátásra, addig találgatással agyalunk ki különféle, annak a stádiumnak megfelelő, jogrendszert, amelyikbe az evolúciónk során érkezünk. Minél magasabbra érkezünk, az emberi jogunk annál jobban egyezik az élettörvényekkel.

⁴Az élettörvények összhangban vannak a lényünk legjobb tulajdonságaival. Amint felfedezzük magunkat és megvalósítjuk a bennünk lakozó lehetőségeinket, felfedezzük azt, hogy a törvények a feltételei ennek a megvalósításnak. Azzal kezdhetünk harmóniában élni a törvényekkel, hogy megszabadítjuk magunkat az élettudatlanságunktól. Ez nyújtja nekünk a lehető legnagyobb szabadságot is.

⁵A hét élettörvény az alap. Ezek a törvények a szabadság, az egység, a fejlődés, az önmegvalósítás, a sors, az aratás és az aktiválás törvénye. E hét törvény mellett sok olyan élettörvény van, amely a különféle stádiumokon és szinteken érvényes. Azok a törvények ezek, amiket az ember – fokozatosan és ahogy fejlődik – megtanul saját maga felfedezni.

⁶Alacsonyabb stádiumokban az élettörvények valószerűtlennek látszanak. Lassanként ezek nem csak lehetségesnek mutatkoznak, de kívánatosnak is követni őket. Egy eléggé magas stádiumba érve felfogjuk, hogy ezek az egész evolúcióhoz szükségesek. Annak, aki el akarja érni a magasabbat, meg kell tanulnia alkalmazni őket. Aki nem követi ezeket, ezáltal visszatartja magát a magasabb elérésétől. A választás szabad.

 

7.4  A hét élettörvény

¹A szabadság törvénye kimondja, hogy minden lény sajátja a szabadság és sajátja a törvény és hogy a szabadságot a törvény által nyeri el. A szabadság a sajátossághoz és cselekvéshez való jog a mindenki számára egyenlő jog szabta határokon belül.

²Az egység törvénye kimondja, hogy lények összessége egy egységet alkot, és hogy minden lénynek meg kell valósítania az egységét az összes élettel ahhoz, hogy képes legyen a tudatosságát kiterjeszteni a saját énjén túlra.

³A fejlődés törvénye kimondja, hogy minden élet – a legalacsonyabbtól a legmagasabbig – fejlődik, hogy erők működnek meghatározott módokon meghatározott célok felé, amelyek végső soron elvezetnek a kozmikus végső cél felé. Minden ősatom egy potenciális isten, és valamikor a megnyilvánulás folyamata során egy aktuális istenné válik, azaz: eléri a kozmikus tudatosság és hatalom legmagasabb fokát.

⁴Az én törvénye, vagy önmegvalósítás törvénye kimondja, hogy minden lénynek saját magának – a saját tudása és saját munkája által – kell elsajátítania az összes tulajdonságot és képességet, ami végül elvezet a kozmikus mindentudáshoz és mindenhatósághoz.

⁵A sors törvénye kimondja, hogy az énre minden új életformában erők hatnak, és az én olyan szituációkba kerül, amelyek megadják az énnek az éppen azon az evolúciós szinten szükséges tapasztalatokat.

⁶Az aratás törvénye kimondja, hogy mindent, amit elvetünk egyszer learatjuk. Minden, amit valóban tettünk cselekedetben, szóban, érzésben és gondolatban – vagy elmulasztottunk megtenni – visszahat ránk ugyanolyan okozattal.

⁷Az aktiválás törvénye kimondja, hogy az egyén tudatossága a tevékenységen és kizárólag a saját tevékenységén keresztül fejlődik. Mindent saját magának kell megtapasztalnia és minden tapasztalatot saját magának kell feldolgoznia ahhoz, hogy megértéssé és képességgé váljon.

 

 

A SZABADSÁG TÖRVÉNYE

 

7.5  A szabadság törvény

¹Az életet szabadságnak szánták. Ha az élet értelme az egyéni tudatosság kifejlődése, akkor hogyan lenne az lehetséges, hogy nem engedik meg minden utánozhatatlan egyénnek a saját útja megválasztását, amelyen fejlődik? A legteljesebb értelemben a szabadság az egyéniség: jog, de képesség is, a sajátossághoz és az egyéni tevékenységhez, amelynek az adja meg a korlátait, hogy ez mindenki számára egyenlő jog ugyanehhez. Az élet szabadság.

²Minden lénynek be kell tartani a törvényeket, ha egyáltalán élni és fejlődni akar. Minden stádiumban az egyén szabadságának a mértéke egy közvetlen eredménye annak a képességének, ahogy a törvényeknek megfelelően él. Az ember a legalacsonyabb fajtája azoknak a fejlődő lényeknek, akik képesek eljutni a természettörvények és az élettörvények megértéséhez, képesek tudatosan élni a törvényeknek megfelelően. Minél jobban követi ezeket az ember, annál magasabbra érkezik. Az élet törvény.

³Tehát az élet szabadság és törvény egyszerre. Ez egy roppant jelentős felismerés, amelyre egyedül az ezoterika által juthatunk. A szabadság és az élettörvény ezoterikailag ugyanannak a dolognak a két aspektusa: szabadság nélkül nincs a törvénynek megfelelő élet és törvény nélkül nincs szabadság.

⁴Az emberek, akik ezoterikailag tudatlanok, azt gondolják, hogy ők egy paradoxont találtak a szabadságban: minél nagyobb a szabadság bizonyos egyének vagy csoportok számára, annál kevesebb a szabadság mindenki más számára. Rengeteg példa van erre a világunkban; a diktátor korlátlan hatalommal (vagy szabadsággal) egy leigázott, rettegő nép felett például.

⁵A józan ész azt mondja nekünk, hogy ha a szabadság egy paradoxonnak tűnik, akkor valószínűbb, hogy a szabadságról alkotott fogalmunk hibás, semmint a szabadság maga lenne illúzió. Amíg a szabadságot úgy tekintik mint egy jog az önkényességhez és mások jogának megszegéséhez, addig a szabadság egy paradoxon kell hogy maradjon. Amikor a szabadságot úgy értelmezik, mint egyenlő jog mindenki számára, más szavakkal törvény, akkor a paradoxon feloldódik.

⁶A törvényről alkotott fogalmunk is a tudatlanságból ered és ennélfogva hibás. Hylozoikai nézőpontból a tévképzetnek a legkomolyabb jellemzője az, hogy a törvényt isten alá rendeli, hogy a törvényt egy végtelen lény kiismerhetetlen akaratának és hatalmának tekinti. A hylozoika szerint nem létezik ilyen lény. Az összes „isten” véges lény, csak viszonylagos értelemben mindentudó és mindenható, és az összes „isten” betartja a törvényt. Ők annál fogva istenek, hogy legteljesebb módon értik és alkalmazzák a törvényt a korlátozott (jóllehet számunkra irdatlanul nagy) életkörükön belül.

⁷A hylozoikában a törvény felette áll istennek. És ez a szabadság és az evolúció feltétele. Nincs olyan isten aki – még ha akarja is – képes bármit megtiltani, megbüntetni vagy megítélni valakit. Ebben merő emberalkotta fikciókat tükröznek vissza az ilyen tantételeket tartalmazó vallások. Ehelyett a hylozoika az egyén sérthetetlenségét hangsúlyozza, mint egy logikai következményét a lehetséges istenségének. Minden monád valamikor eléri a legmagasabb isteni stádiumot. Csak ennek ideje eltérő mindenki számára. Akik már most a legmagasabb stádiumban vannak, azok tudják, hogy ők sohasem tudtak volna megérkezni ide a szabadsághoz való isteni joguk nélkül.

 

7.6  A szabadságot meg kell hódítani

¹A kozmikus létezés célja valamennyi monád mindentudása és mindenhatósága. E harmónia egy létezés, amelyet a lehető legnagyobb szabadság és ugyanakkor mindenki számára a lehető legnagyobb törvényesség jellemez.

²Kezdetben a monád teljesen öntudatlan és teljesen kényszeredett. A monád végső kozmikus isteni természetig vezető útját nevezik „fejlődésnek”. Ez az önmegvalósítást foglalja magában. A monád saját maga fogja meghódítani az összes szükséges tulajdonságot és képességet azzal, hogy tapasztalatokat gyűjt és tanul belőlük. A monád csak így nyer tudást, belátást és megértést. A monád csak így alakítja a mindig páratlan sajátosságát.

³A fejlődés az út a tudatlanságból a mindentudáshoz, a kényszeredettségből és tehetetlenségből a mindenhatósághoz, az elkülönültségből az összes élettel való egységhez, a szenvedésből a boldogsághoz, örömhöz és üdvösséghez.

⁴Az ember az élettörvények betartásával dolgozik a szabadsága növeléséért. Nem szükséges a tudatában lenni az élettörvényeknek, amikor betartja őket. Azonban amikor felfedezi őket, akkor nagyobb energiával és céltudatossággal lesz képes dolgozni a saját és más lények felszabadításán, valami magasabbá történő evolúcióján. Az élettörvények felfedezéséhez az embernek először meg kell tanulnia alkalmazni őket.

⁵Az ember az evolúció minden stádiumában, minden szintjén, viszonylagosan szabad, viszonylagosan nem szabad. Oly mértékben szabad, amekkora az elsajátított tudása, megértése, képessége. A szabadságának a határát a tudásának, a megértésének és a képességének határa jelzi. A lehető legnagyobb szabadság elérésének feltétele minden stádiumban és szinten az, hogy az ember megszerezze azt a terjedelmes tudást és aktiválja azt a képességet a tudás alkalmazására, amely lehetséges a stádiumában és szintjén.

⁶Az ember a szabadság és törvény egyensúlyozása során fejlődik. Ez az, amit felelősségnek neveznek. Amikor érvényesítjük a felelősségérzetünket mások iránt, megoltalmazzuk a szabadságukat és jogukat, akkor következményként a felelősség vagy aratás törvényének megfelelően a saját szabadságunk fog növekedni. És megfordítva, amikor csorbítjuk mások jogát, azzal ugyanolyan mértékben veszítjük el saját szabadságunkat. Ez történhet ebben az életben vagy később. A törvény várhat. De a vetést valamikor learatják. Minél jobban ismerjük az élettörvényeket, annál jobban élhetjük az életünket. Akkor elkerüljük mások jogának megsértését és így nagyobb szabadságunk van azáltal, hogy megkíméljük magunkat a szabadságnak olyan korlátozásaitól, amelyeket az aratás szab meg.

⁷A „szabad akarat” egy olyan probléma, amely rosszul van  megfogalmazva. A probléma magja a különféle cselekedetek közötti szabad választásunkra vonatkozik. És ez a szabadság a maga módján attól a saját hatalmunktól függ, amellyel szabadon választjuk indítékainkat. Mert nem választunk a cselekedetek között, hanem ezeket a bennünk levő legerősebb indíték határozza meg. Ezért a kérdés az: Képesek vagyunk-e elérni a szabadságnak olyan fokát, hogy képesek vagyunk tudatosan erősíteni valamilyen indítékot és legerősebbé tenni azt? Ez a probléma tehát a tudatosság szabadságához tartozik. Szabad az az ember, aki képes mindig saját maga dönteni arról, mely gondolatokat fogja gondolni és mely érzéseket fogja dédelgetni. Kényszeredett az az ember, aki nem képes irányítani a mentális és emócionális életét, akiben a nem kívánt, zavaró és romboló gondolatok és emóciók úgy járnak-kelnek, ahogy nekik tetszik.

⁸A tudatosságnak ezt a szabadságát valamennyi élettörvény megszabja, különösen a fejlődés, az én, az aratás és az aktiválás törvénye. A kényszeredett tudatosság, a tehetetlenség, a megosztás és képtelenség a hiányosan fejlett tudatosság és/vagy rossz aratás következménye. A tudatosság szabaddá, koncentrálttá és önirányítottá válik módszeres aktiválással. Senki más, csak az ember saját maga és saját egyéni módján képes ezt megtenni.

 

7.7  A társadalmi szabadság

¹A fizikában az alaptényezők az erő és az anyag. A dinamikus tényezők a társadalomban a hatalom és az ember. A hatalom az ember akaratából és cselekedetéből származik, de képes utána többé-kevésbé függetlenül élni: a hagyomány hatalma, az ideák hatalma, a szokások hatalma a példái ennek.

²A hatalom erő. És azért, hogy a hatalom ne legyen egy vak, romboló ereje a természetnek, felügyelni és irányítani kell azt. Ez a tudatosság feladata. Minél magasabb egy egyén vagy egy kollektíva tudatossága, annál nagyobb a hatalom, amit az egyén vagy a kollektíva az élettörvényekkel összhangban képes használni. A magasabb tudatossággal velejár egy nagyobb élettörvény-ismeret, egy nagyobb képesség azok hibátlan alkalmazására.

³A hatalom önmagában se nem rossz, se nem jó. A hatalom önmagában nem „rossz”. Hatalom szükséges az emberek összetartásához, a káosz megakadályozásához, az emberek cselekvésre késztetéséhez, a szükséges változások véghezviteléhez. Az, hogy a hatalom a rossz vagy a jó számára erő, függ a hatalmat gyakorló tudatossági szintjétől, az egoizmusának mértékétől (a hatalomra irányuló akarat) vagy az önzetlenségétől (egységre irányuló akarat), az előrelátó képességétől és az aktuális eredménytől – mint tudjuk, egy jó szándék hozhat rossz eredményt.

⁴Ideális formájában a hatalom gyakorlása törekszik és el is vezet a mindenki számára nagyobb szabadsághoz, a mélyebb egységhez mindenki között, mindenki számára a jobb önmegvalósításhoz, mindenki hatásosabb aktiválásához – röviden – magasan fejlett tudatossághoz mindenben.

⁵Az ideális formájában a hatalom mindig kiegyensúlyozódik a megkövetelt egyenlő nagyságú felelősséggel. A hatalom felelősség nélkül despotizmus. A felelősség hatalom nélkül elnyomatás. Az, hogy az aratás törvénye mindig megköveteli a felelősséget a hatalommal való visszaéléssel kapcsolatban, nem tart vissza minket embereket attól, hogy megtegyük azt is.

⁶Minél nagyobb felelősséget hajlandó vállalni és képes elviselni egy ember, annál nagyobb hatalom gyakorlására jogosítja őt a Törvény. A lehető legnagyobb felelősség feltételezi a lehető legnagyobb tudást és képességet, de feljogosít a lehető legnagyobb hatalomra vagy szabadságra. Mert hatalom és szabadság egyazon dolog, csak akkor látszanak különbözőnek, amikor különböző nézőpontokból és az egyén és a kollektíva közé különböző módon húzott határokkal nézzük őket. A szabadság törvénye szerint mindenkinek joga van élnie a saját életét a saját módján addig, amíg nem sérti mások jogát ugyanahhoz.

⁷De a mások élete feletti szabadságot (azaz: hatalmat) csak azoknak adják meg, akik elérték a belátásnak és képességnek egy olyan fokát, hogy képesek elviselni azt a felelősséget, amelyik velejár ezzel a szabadsággal, csak azoknak adják meg, akik megtanulták betartani az élettörvényeket.

⁸Az ideális társadalom problémája a szabadságnak egy problémája. A lehető legnagyobb szabadság a legnagyobb létszámú ember számára, mindenki jogának tisztelete, kell, hogy legyenek a vezérelvek. Akik úgy akarnak bevezetni egy ideális társadalmat, hogy erőszakot alkalmaznak a törvénytisztelővel szemben, korlátozzák a szabadságot és a jogot, azok rossz úton járnak. Azt hiszik, hogy képesek elősegíteni az elvont vagy ideális jót azzal, hogy megsértik a konkrét és valódi jót. Ez szemlélteti az „ideák” (tulajdonképpen: fikciók) erejét a gondolkozás felett.

⁹Az ideális társadalmat nem egy meghatározott társadalmi rendszer hozza létre. A társadalmakat nem lehet előre kialakítani. Ezek kiformálódnak, mialatt az emberek kollektív jellemvonásának megfelelően növekszenek. Általában elmondható, hogy a meghatározó tényezők a társadalomban nem a szervezetre vagy rendszerre vonatkoznak. A meghatározó tényezők sosem annyira a formákkal, mint a tartalommal vannak kapcsolatban azaz: a funkcióval, dinamikával és tudatossággal. A szervezet vagy rendszer pedig emberekből áll. Természetesen veszélyesek azok a társadalomformák, amelyek a hatalmat néhány személy kezébe koncentrálják. És általában az a társadalomforma a legjobb, amelyik erőteljes korlátokat tartalmaz a hatalommal visszaélés ellen és vannak hatékony, megvesztegethetetlen hatóságai az ellenőrzésnek. De a megoldás mindamellett saját magukban az emberekben van. Amikor egy eléggé befolyásos kisebbség (hosszú idő telik el azelőtt, hogy ők lesznek a többség) megértette a szabadság törvényét, úgyhogy ennek megértésével cselekszenek, olyan engedményekre fogják kényszeríteni a kormányzóikat, hogy megvalósuljon a szabadság és a társadalmuk a lakosság fejlődési stádiumainak megfelelő legjobb lesz. Magasan fejlett polgárokkal bármely társadalmi rendszer ideális lesz. Többé-kevésbé alacsonyan fejlett polgárokkal – ez a helyzet most – a legideálisabb társadalmi rendszer egy valószerűtlen, iróasztalnál született termék lesz. Mivel az emberek azok, akik sikeresek vagy sikertelenek beváltani az ideálokat; és az emberek azok, akik ezzel alkotják a rendszer tartalmát.

 

 

AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE

 

7.8  Az egység jelentősége

¹A bolygót körülölelő intelligenciák, akik őrködnek az emberiség felett, azt mondják, hogy az összes élettörvény között az egység törvénye a legfontosabb és a legnyilvánvalóbb. Az egység vagy szeretet az egyetlen lényeges dolog. De az ember azt gondolja, hogy minden más fontosabb. Az egység törvénye az a törvény, amelyik egyedülállóan a legfontosabb az emberek fejlődése, harmóniája és boldogsága számára. Az egység törvénye a szeretet, a szolgálat és a testvériség törvénye.

²Az egység döntő jelentősége megjelenik mind a hét élettörvényben. Mivel ezek egyetemesek és az egység felé irányulnak. Ezek inkább vonatkoznak a kollektívára, mint az egyénre. A szabadság törvényében rejlik minden, ami hozzásegít másokat a megszabaduláshoz; az egység törvényében minden, ami hozzásegít másokat, hogy érezzék a rokonszenvet és hűséget; a fejlődés törvényében minden, ami segít másokat fejlődni; az én törvényében minden, ami segít másokat, hogy megvalósítsák magukat; az aktiválás törvényében minden, ami segít másokat, hogy önállóan gondolkodjanak és cselekedjenek. Ha valami nem hasznos mindennek, akkor az egy tévedés az élettörvények szempontjából. Egészében véve a rossz és jó egybeesik azzal, ami elválasztja, illetve egyesíti az embereket. A legnagyobb hozzájárulás, amit egy ember képes tenni, hogy összegyűjt és egyesít, a legnagyobb ártalom, hogy megoszt és elválaszt. Természetesen létezik egy hibás egység, ami a csoportegoizmuson alapul és mások ellen irányul. Mégis az elv érvényes mint olyan.

 

7.9  Az egységre irányuló akarat

¹Az emberiség minden szenvedése és jelenlegi nehéz helyzete visszavezethető egyetlen dologra: az emberek hatalomra irányuló akaratára. Amikor elegendő számban megértik azt, hogy az egységre irányuló akarat az egyedüli ésszerű, az egyedüli lehetséges alternatíva hosszútávon és ennek a megértésnek megfelelően cselekszenek, akkor fog minden megváltozni a bolygónkon.

²Az egységre irányuló akaratával az ember megtanulja figyelmen kívül hagyni azt, ami eltérő és figyelembe venni azt, ami hasonló az emberek között. Megtanul örülni az eltéréseknek, megérteni azt, hogy ezek jogos kifejeződései mindenki egyedi sajátosságának, felismeri, hogy ezek gazdagítják a teljességet mindaddig, amíg mind egyetlen lényegben egyesülnek: a közös törekvés előre és felfelé. Csak az élettudatlan törekedhet az egységesítésre, a hasonló véleményre és törekvésre.

³A legjelentősebb küzdeni a gyűlölet, az egoizmus és a hazudozás minden számtalan megnyilvánulása ellen, tanítani az embereket békében élni egymással, tanítani őket megbecsülni egymást, ahogy vannak és tanítani őket, hogy úgy tekintsenek egymásra mint vándortársra az úton, azon az úton amin mindenkinek vándorolnia kell minden olyan tévedéssel, amit mindenkinek azért kell megtennie, hogy tanuljon belőle. A megítélés és moralizálás minden fajtája egy nagy tévedés és egy bűntett az egység törvénye ellen. Természetesen a bűnözőket és a többi mások jogait bitorlót hatásosan meg kell állítani a kíméletlenségükben és a társadalomnak őrizetbe kell vennie őket a szociális átnevelésükért. De nincs jogunk büntetni, gyűlölni, bosszút állni, gyötörni azért, hogy abból jó származzék. Ameddig a társadalom nem ismeri fel ezt, addig a bűnözés elleni küzdelem hiábavaló lesz.

⁴Az egységre irányuló akarat legfőképpen a mások iránt érzett személyes felelősségben jelenik meg. Minél jobban belenövünk az egységbe, annál jobban kiterjed a személyes felelősségünk köre is, nem csak a közeli hozzátartozókat és barátokat foglalva magába, hanem a feladatainkat, a nemzetünket, az emberiséget és minden életet is. Az élettörvények ismerete megcáfolja a hibás szóbeszédeket az egyén jelentéktelenségéről és tehetetlenségéről. Mindenki képes hozzájárulni. Amikor hozzájárulunk, nem mi döntjük el vajon a mi hozzájárulásunk „hasznos-e valakinek”. Aki valóban megértette azt, hogy mit jelent a felelősség, az megtesz mindent, amire képes, tekintet nélkül a hozzájárulásának méretére, mivel felismeri azt, hogy ilyen vizsgálódással csak a saját nagyságának vagy jelentőségének az értékelésére törekedne. Egy ember valódi nagysága annak megértésében rejtőzik, hogy megosztott a felelősség mindenért ami történik. A felelősség hiánya az élet értelmére és céljára vonatkozó tudatlanság bizonyítéka.

 

7.10  Szolgálat

¹Az életet szolgáló hozzáállás az egységre irányuló akaratból ered. A szolgálat egy művészet, a legnagyobb és a legnehezebb művészet. Elméletben minden könnyű. A gyakorlati élete, az önmegvalósítása, ahogy a jó döntéseket hozza és helyesen cselekszik, ez az, ami fejleszti az ember nagyságát és teljesítő képességét. Először tisztában kell lenned a saját indítékaiddal. A legtöbb indíték önző, függ a szeretem-nemszeretem dolgaidtól és a megelégedés, az emócionális és mentális ingerlés iránti vágyadtól. Amikor csak megjelenik az „én”, minden eltorzul. „Én segíteni fogok. Én szolgálni fogok. Én a jót akarom érezni.” Viszont, ha a gondolataink ennyire a saját énünk körül forognak, akkor mi marad annak az embertársunknak, akinek segíteni készülünk, a feladatra, amit a mi kötelességünk elvégezni? Ez az önérzet akadályozza a szolgálatot, elkülönül az egységtől. Az egységben nincs „én”, csak „mi”. Ez egy személytelen hozzáállás, amit olyan nehéz elérnie az embernek.

²Hogy milyen nehéz szolgálni, az megmutatkozik abban, hogy a szolgálattal több rosszat vagy képes tenni, mint jót. Nem a rosszat fogod szolgálni, de a meggondolatlan szolgálattal pontosan az, amit teszel. Azért van ez így, mert a hatékony szolgálat feltételezi az ember sokoldalú, harmonikus fejlettségét. Szükséges az emócionalitás nemesítése, a kultúra stádiuma egy feltétel. Azonban, szemben a sok misztikus hitével, ez nem elegendő. A mentalitásnak is aktiválva kell lennie, hogy az ember gyarapodjon ítélőképességben és józan észben. Máskülönben a nemes elmének az a kockázata, hogy ostoba lesz, így a rosszat szolgálja. Van néhány Krisztusnak tulajdonított mondás, amit sohasem mondott: „Adj mindenkinek, aki kér tőled” és „Ne álljatok ellent a rossznak”. Ezek a hibás szolgálat példái. Ez egyenértékű lenne a rossz kielégítésével és így a hatalma növelésével. Az élettörvényeknek megfelelően kötelességünk ellenállni a rossznak, például ha megtámadják hazánkat és a népünk szabadságát fenyegetik. Máskülönben magunk adjuk fel saját magunkat a rossznak.

 

7.11  Szeretet

¹Kevés olyan szó van, amit annyira helytelenül használtak mint a szó: szeretet. Ez jelenthet valamit a pillanatnyi rokonszenvtől addig a teljes odaadásig, amelyik nem riad vissza némi áldozattól, a hideg jóindulattól az abszolút egységig minden élettel. Sok ember túl primitív ahhoz, hogy képes legyen szeretni. Nekik nincs olyan egyéni tapasztalatuk, mint amit a magasabb stádiumokban levő embereknek tartalmaz a szó „szeretet”.

²Nem szeretünk egyformán mindenkit. A barátainkat jobban szeretjük, mint az idegeneket vagy az ellenségeinket. Fokozatok vannak, amit a perspektíva-gondolkodás (47:5) megért. Aki azt állítja, hogy mindenkit egyformán szeret, annak nincs önismerete ebben a kérdésben, kivéve, ha ez azt jelenti hogy: mindenkit egyformán kicsit szeret.

³A szeretet csak egy csodálatos szó marad, ami nem kötelez minket semmire, ha tettben nem nyilvánul meg. Vallásos emberek képesek beszélgetni a szeretetről anélkül hogy bármire kötelezzék magukat. A dumaszolgálat nem elég. Az érzelgősségtől mentesen a szeretet inkább mint cselekedet nyilvánul meg; olyan cselekedet aminek a hajtóereje a személytelen, egységre irányuló akarat.

⁴Szükségünk van ideálokat imádni, szükségünk van embereket csodálni és szeretni. Valakit szeretve egyre jobban megtanulunk szeretni. Amit szeretünk és csodálunk, azzal eggyé válunk. Képtelen vagy meditálni szeretet nélkül és képtelen vagy fejleszteni a szeretetet meditáció nélkül. A meditációnak ehhez nem kell tudatosnak lennie, csak kitartó, lankadatlan koncentrációnak.

⁵Nekünk kellenek a vonzerő intenzív érzései. Különben nem tudunk fejlődni, nem tudjuk nemesíteni és felemelni az emócionalitásunkat. És csak a mentalitásunkat használva sosem fogunk eljutni a kauzális tudatossághoz. Nem arra kell használni a mentalitást, hogy elfojtsuk vagy elnyomjuk az emócionalitást, mint ahogy sok ember gondolja. Sőt, fejlesztenünk kell az emócionalitásunkat, mert az embernek hasznosítania kell minden belső erőforrást ahhoz, hogy megvalósítsa az emberfölötti lényt. De az emócionalitás ellenőrzött kell hogy legyen, átirányítva az alacsonyabbtól és a csalókától a magasabb és az ideális felé.

 

 

A FEJLŐDÉS TÖRVÉNYE

 

7.12  A fejlődés és az egyetemes vonzás törvénye

¹A természet alapvető fontosságú törvénye az ok-okozat törvénye. Az élet alapvető törvénye a vonzás törvénye vagy az egység törvénye. Ez a törvény következetesen megnyilvánul minden világban oly módon, hogy a magasabb világ vonzza és befolyásolja az alacsonyabb világot. Ez a vonzóerő hasonló a nap növényekre gyakorolt hatásához. Ez csalogatja ki a növényt a földből és hajtja a nap fényéért és a melegéért, ami a magasabb világokból fakadó bölcsesség és szeretet szimbóluma.

²A fejlődés törvénye kimondja, hogy vannak olyan erők, amelyek különféle módokon működnek a végső kozmikus cél irányában. A vonzás hatalma az egyik ilyen erő. Az embernek a válasza erre az erőre egy másik hasonló erő. Ez az ember önmegvalósításra való törekvésében fejeződik ki. Amikor egyszer elhatározta, hogy dolgozik az önmegvalósításért és követi a vonzást az általa érzékelt magasabb felé, a fejlődése erőteljesen felgyorsulhat.

 

7.13  A fejlődés és az önmegvalósítás törvénye

¹Az önmegvalósítás törvénye valójában egy a fejlődés törvényével együtt járó törvény. Igaz, hogy az embernek tennie kell a kötelességét és úgy, mintha nem volna segítség. De ha megteszi, a céltudatossága jutalmazva lesz. A fejlődés törvényének erői akkor automatikusan hozzáadják a saját megerősítő közreműködésüket. E hozzáadás nélkül a saját ereje nem lenne elegendő.

²De vegyük figyelembe: a fejlődés törvénye az egység egyik erejének a megnyilvánulása. Az ember egység iránti hozzáállásától függ, hogy hozzáadódik-e az energia az emberhez. Aki valamilyen más indítékkal akar fejlődni mint az élet szolgálata, aki saját magáért akar fejlődni, annak e segítség nélkül kell meglennie. Azonban amilyen mértékben az ember másokért él a saját fejlődését ugyanolyan mértékben előmozdítják úgy, hogy ő egyre több hasznos hozzájárulást lesz képes megtenni.

 

7.14  Az ember fejlődése

¹Minél alacsonyabban van az ember a fejlődésben, annál több hasonló fajta tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy tanuljon, felfogjon és megértsen. Ez az oka annak, hogy a barbarizmus stádiumában a fejlődés olyan roppant sok időt igényel.

²Amikor az ember egyszer elsajátította az élettapasztalat általános alapját, ami szükséges a felfogóképességhez, kezdheti a specializálódást. Életről életre tanulmányoznia kell az élet egyre újabb területeit, amíg érvényesül egy felvirradó általános életértés.

³Ez megismétlődik a fejlődés minden stádiumában. A civilizáció stádiumának sajátos életértése van, a kultúra és az emberiesség stádiumának is van sajátja. Ez az oka, hogy az emberek ezekben az eltérő stádiumokban „nem ugyanazon a nyelven beszélnek”. Mindegyiknek közösek a szavai, de a tapasztalati tartalmuk, amivel az ember megtöltötte azokat, eltérőek az egyes stádiumokban. Amit egy barbárnak a szabadság szó jelent nem ugyanaz, mint amivel egy kulturális egyén töltötte meg a szót.

⁴Amikor az ember megérkezik a kultúra és az emberiesség stádiumába, fokozatosan fejleszti a valóság érzékelő képességét és az érdeklődését az emberi dolgok iránt, fejleszti az élet igazi értékeinek, az élet értelmének és céljának és a célok eléréséhez szükséges eszközöknek a megértését.

⁵A monád az emberi birodalomban tartózkodásának teljes ideje alatt mindig a kauzális burokban van bezárva. Az inkarnációk során ez a burok magában foglalja az inkarnáció új burkait. Amikor az én tudatra ébred a fizikai világban, kezdetben teljesen tudatlan és a tájékozódásban megzavart. Az új agy semmit sem tud arról, amit a régi tudott. A gyermekévek és az ifjúsága alatt az énnek aktiválnia kell a tudatosságot az új burkaiban – a legalacsonyabb molekulafajtától felfelé – a lappangó képességeinek és hajlamainak segítségével. Mivel van kapcsolata más emberekkel és részesedik a tapasztalataikból, az én tanul érzékelni és megérteni, valamint saját maga próbál tájékozódni az új világában. Amivel az énnek nincs kedvező alkalma újra kapcsolatot létesíteni, az lappangó marad. Azok a képességek, amiket az én nem gyakorol ismét, lappangóak maradnak.

⁶A gyermekévei és az ifjúsága alatt az ember fő vonásaiban megismétli az emberiség tudatosságának fejlődését a barbarizmus stádiumától kezdve. Sok tényezőtől függ az, hogy mennyi időnek kell eltelnie addig, amíg újra eléri a valódi szintjét, azt a szintet, amit az előző életekben elért: az új agyának teljesítő képességétől, a környezetétől, neveltségétől, azokkal a dolgokkal való kapcsolat kedvező alkalmaitól, amelyek felhozhatják a tudatalatti (lappangó) tudását az új életbe. Sok ember van, aki egy új életében sosem éri el a régi szintjét. Vannak mások, akik elérik, de csak idős korukra. Ha az élet normálisan telik, akkor az ember 14-éves koráig végigjárja a barbarizmus stádiumát, 21-éves koráig a civilizáció stádiumát, 28-éves koráig a kultúra stádiumát, 35-éves koráig újra kell kezdenie onnan, ahol abbahagyta – feltéve, hogy előzőleg elérte az emberiesség stádiumát, amit kevesen. Minél magasabb szintet sikerült az énnek elérnie, annál gyorsabban jut túl ezeken a stádiumokon minden új inkarnációjában, ha rossz aratás nem akadályozza.

 

A fenti szöveg a magyar fordítása Section Seven of The Explanation by Lars Adelskogh. Copyright © 2004 by Lars Adelskogh.

Javított 2010 július 12